'DIÓSGYŐRÉRT, A DIÓSGYŐRI VÁR TÉRSÉGÉNEK FEJLESZTÉSÉÉRT'
KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY-2002
 
...vissza arra az oldalra ahonnan ide érkezett


Bethlen-füreddé keresztelik át Lillafüredet

Reggeli Hírlap
1927. VII. 19.

Az új állami út forgalomba helyezése óta megsokszorozódott Lillafüred idegenforgalma
Kirándulók és turisták százai lepik el a Bükk hegységet

     Mióta Miskolc és Lillafüred között elkészült a közel 14 km-es hosszúságú állami út, azóta a Bükk-hegység lett a kirándulók ezreinek legfőbb útiránya. Olyanok is kedvet kaptak betemetkezni a Bükk sűrűjébe, akik az út megépítése előtt a kávéházak fülledt levegőjű termeiben és levegőben szűk teraszain, vagy a város területén töltötték el vasárnapjaikat és minden egyes szabad napjukat. A Miskolc-lillafüredi állami útvonal forgalomba helyezése nyomán emberek százai lepik el a Bükköt és annak kiemelkedőbb és jelentősebb magaslati pontjait. Az elmúlt napok forgalma a Bükkben és az alatta elterülő községekben azoknak adott igazat, akik ügyesnek, helyesnek, célszerűnek és életrevalónak tartják kezdettől fogva Lillafüred újjáépítését.

Lillafüred az útépítés előtt

     Tulajdonképpen már a szűkre szabott trianoni határok megvonása óta hirdették következetesen az elvesztett Tátra pótlásának szükségességét. Irányadó tényezők nyilatkozatai, a sajtóban megjelent közlemények az argumentumok egész sorával alátámasztva nem vezettek eredményre. Megfelelő anyagi erő hiányában a vármegye törvényhatósági bizottsága nem áldozhatott a Miskolcot Lillafüreddel összekötő útvonal újjáépítésére. Ez az útszakasz pedig egész hosszúságában rossz volt és a közlekedésre kockázattal járt. Éppen ezért elkerülték a turisták, elkerülték az autósok és mindazok, akik szerelmesei a szabad természetnek, rabjai a zöld erdőnek s fanatikusai a madárdaltól hangos természetnek. Így magyarázható, hogy a Bükk-hegység legismertebb pontjait szinte elhanyagolta közönség, magaslati helyeit nem látogatták azok, akiket pedig megrongált egészségi állapotuk, munkában leromlott fizikumuk, a mindennapi kenyérért folytatott hajszában kimerült idegzetük a zöldbe, a szabad természetbe, a Bükk rengetegeibe hajtott.

Bethlen két évvel ezelőtt felfedezte Lillafüredet

     Minden politikai motívumtól függetlenül Bethlen István gróf miniszterelnöké az érdem, azért, hely az ország közvéleményének és elsősorban a turistáknak, az autósoknak a figyelme a Bükk felé irányult és Lillafüred a Bükk-hegységnek egyik legértékesebb magaslati helye az idegenforgalom középpontja lett. Mert az lett. Bethlen István gróf miniszterelnök két évvel ezelőtt járt első ízben hosszú évek multán Lillafüreden. Ezen nem csodálkozott senki, hiszen családi tradíció fűzte a Bükknek ehhez a magaslati helyéhez, hiszen Bethlen Lilla grófnőről nevezték el Lillafürednek a hámori tót délről övező gyönyörű magaslati helyet.
           

(A cikk szerzője rosszul ismerte a Lillafüred név eredetét,
így helytelenül jelentette meg azt 1927-ben a Reggeli Hírlapban.

           Ha kíváncsi az elnevezés pontos eredetére, böngésszen tovább a Lillafüred múltját,
fejlődését bemutató írások között!)
{a szerk.}

    De éppen a miniszterelnök itt járása alapozta meg az új magyar Tátra újjáteremtését. A miniszterelnök koncepciójába belekapcsolta ennek az évtizedek során elhanyagolt és észre sem vett természeti kincsnek a felfedezését: A miniszterelnök itt időzésének eredményeképpen egymást érték itt a miniszterjárások.



{1920-ban a (trianoni békeszerződés) magyar békedelegációjának tagja volt.
A Horthy-korszakban tíz éven keresztül, (1921. április 14 - 1931. augusztus 24.)
Magyarország miniszterelnöke.
Saját kormányában, 1921. október 4-től december 3-ig pénzügyminiszter,
1924. február 21-től 1924. március 13-ig, majd 1929. január 8-tól február 4-ig igazságügy miniszter,
1924. október 7-től november 15-ig külügyminiszter,
1924. október 14-től november 15-ig pedig földművelésügyi miniszter volt.}


    A Bethlen-kabinet tagjai egyszerre megkedvelték Lillafüredet és Hámort, a hámori tavat és a Bükköt. Megkezdődtek az erdőkincstár vadas területén a vadászatok és Bethlen István gróf miniszterelnök koncepciója folytán csakhamar az ország közvéleménye tudomást vett arról, hogylétezik CSONKA MAGYARORSZÁG területén egy magaslati hely, amely alkalmas és predesztinálva van az elveszett Tátrának pótlására.
    A kormányelnök Lillafüredre menekült országos gondjai elől s a lillafüredi nagy szálloda részére fenntartott apartmanjában pihente ki az ország irányítás nehéz fáradalmait. Ide követték őt a kabinet tagjai és ilyen módon szinte váratlanul, az ország legismertebb nyaraló és üdülőhelyévé lépett elő Lillafüred. A miniszterelnök után Lillafüred régi szállodájában és az azt övező erdőség sűrűüjében feledték el a munka napjait, a politizálás idegőrlő fáradalmait a kabinet tagjai és a Bükk rengetegébe menekültek kikapcsolni magukat az országlás gondjaiból a kormányhoz közelálló politikusok.

„Lillafüredet újjáépítjük”

     Egy napon, egy egyszerű vadászat során a miniszterelnök kabinetjének több tagja előtt kiadta a jelszót: Lillafüredet újjáépítjük! A hír csakhamar kipattant, a közvélemény kétkedve csóválta a fejét és olyan ígéretnek vette a miniszterelnök kijelentését, mint amely megvalósulni soha sem fog. Megtörtént az első csalódás. A minisztertanács egymillió aranykoronát irányzott elő Lillafüred újjáépítésére. Ennek nyomán megszületettek az ellenvélemények. Akadtak, akik a miniszterelnök koncepcióját elhibázottnak tartották és az előirányzott összeget más célra kívánták fordíttatni. A miniszterelnök nem tágított. A pesszimisták kritizáltak és közben a kereskedelemügyi minisztérium elhatározta a Miskolcot-Lillafüreddel összekötő 14 kilométeres út újjáépítését. Úgynevezett elsőrangú műút ez, amelyre még bitumenréteg kerül és azután ez lesz az ország egyik legelsőrangúbb és olasz tájakra emlékeztető autóútja.

Lillafüred idegenforgalmi gócpont lett

     De különben is mindennél többet beszél az a forgalom, amelyet ez az út lebonyolít. A legutóbbi vasárnap adott erre nézve ízelítőt. Autóbuszok, autók, fogatok és kerékpárok egész légiója szelte át a sima útvonalat. Kirándulók százait röpítették a járművek Lillafüredre, sőt azon túl Ómassára és a bükk rengetegébe. Mindezek mellett a szinvavölgyi vasút meghosszabbított szerelvényei is utas-százakat szállítottak az új magyar Tátrába.
    Lillafüred idegenforgalmi gócpont lett a legutóbbi vasárnap. Idegenforgalmi gócpont, amelyen nemcsak Miskolc és szűkebb környékének levegő után vágyó tömegei, hanem az ország minden részének természetkedvelő barátai, erdőrajongói találkozót adtak egymásnak. Úgy festett Lillafüred a legutóbbi vasárnap, mint egy nemzetközi nyaralóhely. Kétezerre becsülik az itt megfordultak számát a törzsüdülőkön és nyaralókon kívül. Budapesti jelzésű gépkocsik épp úgy szelték a Miskolc-lillafüredi utat, mint Miskolc és környékének autói. Az autóbuszok nagy konkurrenciát csináltak az autóknak, a gépkocsik az autóbuszoknak és a fogatok mind a kettőnek. Azonfelül a turisták tömegeitől feketéllett Diósgyőr és Lillafüred között a tükörsima útvonal.

Csolnakok raja szeli át a hámori tót

     Lillafüred egészen új képet, színesebb és hangulatosabb fotográfiát mutat, mint valaha. A hámori tó tükrét az új csónakok tucatjai szelik át. Csónakázók rajától nyüzsög a hámori tó. A víz fanatikusai, a csónaksport szerelmesei benépesítik a völgyet és énekszavuktól visszhangzik Lillafüred. Egy nagy dimenziójú, széles perspektivájú, nagy jövőjű Lillafüred bontakozik ki a felületes nyaralók előtt is. Épül az új szálloda, amely az építőművészet minden csinját-binját magán viseli. Készek Lillafüred új parkírozásai. A legutóbbi hónapok során létesített szerpentin-utakon a kirándulók és turisták százai nyüzsögnek. Csupa szin, a hangulat itt minden. A Bükk-hegység minden számottevő, jelentősebb „tisztása” kirándulók tömegétől hangos. Szinte új élet nyiladozik az évtizedeken át elhanyagolt Bükk rengetegében. Új perspektivák nyílnak és új merészívelésű fejlődési lehetőségek bontakoznak ki a messzeség ködéből. Pedig ma még csak a kezdet kezdetén vagyunk. Bizonyos, ha a tervek mind valóra válnak, aminthogy valóra válnak, ha Lillafüredet Egerrel hegyi autóversenypálya köti össze, aminthogy össze fogja kötni, ha tető alatt lesz az új szálloda és a vakító ívlámpák pazar fénye világítja be a Hámori tavat, akkor egy igazi, nemzetközi üdülő és nyaralóhelynek számít majd Lillafüred. A tervek szerint villanegyed disziti majd a mai Alsó- Hámort és csupa stílus, szín és hangulat ver majd itt otthont.

Lillafüredből Bethlen fürdő lesz

     Semmi kétség, hogy Lillafüred a leglátogatottabb idegenforgalmi gócpontja lesz ennek az országnak. Mindez Bethlen miniszterelnök koncepciójának a következménye. A hámori nép hálából Bethlen sétánynak nevezte el Lillafürednek egyik legszebb és legstílusosabb útszakaszát, de most ennél többről van szó. A hivatalos Hámor és a közvélemény ugy akarja leróni háláját a miniszterelnök iránt, hogy Bethlen-fürednek akarja elkeresztelni Lillafüredet.
    Bethlen-fürednek akarja hívni a jövőben CsONKA MAGYARORSZÁG egyetlen magaslati helyét, hálából azért, hogy Bethlen István gróf miniszterelnök feléje fordította az ország közvéleményének a figyelmét. Egészen megbízható információink vannak arra nézve, hogy már a legközelebbi napokban megtörténik a konkrét indítvány abban az irányban, hogy Bethlen-füred legyen Lillafüredből. Bethlen-füred legyen abból a nyaraló és üdülőhelyből, amely a miniszterelnök egy felfedezésének köszönheti Újjáépítését a további feledés homályából.
    Semmi kétség aziránt, hogy politikai motÍvumok kikapcsolása mellett a társadalom minden rétege és az ország egész közvéleménye Úgy véli és érzi, hogy valóban az a legfrappánsabb és leghatásosabb, legszerencsésebb terv, ha Bethlen-fürednek keresztelik át és Bethlen-füredként tartják nyilván ezentúl Lillafüredet. Bethlen-füred olyan szerencsés helységnévnek fog bizonyulni, amelyre egész Európa felfigyel majd, aminthogy felfigyel ma a Bethlen névre.
    Nem szabad ebbe politikumot keverni, mert Lillafüred felfedezése, Újjáépítése s fejlesztése nem lehet kapcsolatban pártharcokkal. Ez csupán egy koncepció eredménye, egy koncepcióé, amelyet észre kell venni és amellyel szemben le kell róni a hálát. Értesüléseink szerint Hámor község képviselőtestülete már legközelebbi közgyűlésén foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy Lillafüredet Bethlen-fürednek kereszteljék át és semmi kétség aziránt, - hogy ezt a nyaralóhely névváltozást Borsod-Gömörvármegyék törvényhatósági bizottsága egyhangú örömmel és lelkesedéssel veszi majd tudomásul.

                


...vissza arra az oldalra, ahonnan ide érkezett


A honlapot támogatja a   MIKOM       Copyright © 2005-2009 diosgyorert.hu                     WEB:  KataPorta  KataPorta