ÉLET A PALOTÁBAN ÉS KÖRNYÉKÉN I.
(ESEMÉNYEK, VENDÉGEK)

TURISZTIKA ÉS SPORT

    Abban az időben, a lillafüredi tájékoztatóban írták: „kellemes sétautak, elragadó kilátásokkal. Turista úthálózat, jelzésekkel. Számos kirándulóhely (diósgyőri várrom, szentléleki zárda romjai, a világhírű Szelete barlang, cseppkőbarlangok stb.) Csónakázás, evezés, vitorlázás, pisztráng – horgászat, úszás, tenisz, lovaglás, vadászati lehetőségek szarvas, őz és vaddisznóra. Téli idényben ródli, bob, sí, síugrás elsőrendű pályákon. Jéghoki, korcsolyázás, vitorlás szánkózás, jégkorongdobás az erős jégpáncéllal borított tavon.

 Erdei turizmus

    A természeti szépségek és a kiránduló helyek sokasága már a XIX. sz. végén turistaközponttá tették Miskolcot. Egy-egy ünnepnapon az ország minden részéből lehetett turistát találni a Bükk magaslatain.
1894-ben alakult a Borsodi Bükk Egylet (BBE) és azóta vezette kiránduló csapatait „az örök szépség forrásához”. 1908-ban a Dolka tetőn felépítették a Zsófia kilátót, kijelöltek, és sorszámmal láttak el mintegy 200 km turistautat. Tury József, a miskolci BBE elnökének írásból: „Nagyon kedvező befolyással volt Bükk-egyletünk működésére s a miskolci turistaság fejlődésére az-az együttérzés és jóakaratú támogatás, amelyet az Erdőkincstár irántunk minden vonatkozásban tanúsított… ingyen adta a fát a menedékházhoz, a kilátóhoz.” 

    Az elismerés mellett megfogalmazta kifogásait is: „Csak turista igazolvánnyal lehet az erdőben közlekedni, a vasút menetrendjének összeállítása nincs figyelemmel a turistaságra. A lillafüredi szálló megépítésével megtiltották új menedékházak építését, elzárták a legszebb erdőrészek felé vezető és évtizedek óta használt utak egy részét.” 
     Az igazolvány, a tilos utak, a menedékház tényleg sok vitát eredményeztek. A Borsodi Bükk Egylet valóban kapott engedélyt egy turistaház megépítésére, de a Miskolchoz és Borsod megyéhez tartozó területen azonban nem. A bánkúti turistaház azért épült közvetlenül a határon, Heves megyében a Palavichini birtokon, mert ott már engedélyezték a turistaház építését. 1931-ban „Lillafüred és környéke” címmel kiadták a BBE 2. sz. útikalauzát. 
     A régóta használt utak betiltása vihart kavart, mert az erdőigazgatóság a jelzéseket eltávolította, azaz lefaragtatta és 350 km turistaútból 50-60 km-t letiltott. Egy későbbi cikkben már csak 180 km a turista úthálózat és 30 km tilos út, viszont kitiltották a Hámori – tóról a BBE csónakjait. „Ki árt Miskolc idegenforgalmának?” – tették fel a kérdést. 
Ezek alapján nehezen érthető, hogy mikor a fővárosi sajtóban is cikkek jelentek meg, amelyek a Bükk látogatása ellen hangolták a turistákat az erdőigazgató úgy nyilatkozott: „A Bükkben az erőkincstár birtokán tilos terület nincs”, de ugyanakkor számozás szerinti sorrendben felsorolták a szabad utakat. A parlamenti vitában a miniszterelnök már óvatosabban és félreérthetően fogalmazott: „ igenis vannak nagy számban turista utak. 
    Kijelölve, amelyet minden turista szabadon használhat… azt megakadályozzák, hogy ezektől az utaktól eltérőleg össze-vissza kalandozhassanak az erdőben.” Politikusaink csak arról feledkeztek meg, hogy a kirándulók százainak és ezreinek nem volt turista igazolványa, így nem mehetett erdei sétára.
     A tilos utak egyébként a vadászathoz kapcsolódtak; 2. 8, 9 sz. utak a miniszteri fenntartott, a 14, 18, 29 és a 38 sz. utak a jávorkúti bérelt vadászterületeket érintették. ;    A tilos utak ügye az új erdőtörvény-javaslat képviselőházi tárgyalásán, 1934. november 22-én is szóba került Kéthly Anna felszólalása közben.
     A tényleges helyzet az volt, hogy a korábban közkedvelt 9. sz. tilos út a miniszteri fenntartott területen vezetett. A vadászterület határa a 10. sz. szabad út, de Kállay Tamás idejében a vadőre mindenkit kitiltott erről az útról is. 
     Változott az „Erdőkicstár” szemlélete is. Az üzemtervekben előírták, hogy a kirándulók által látogatott helyeken tűzrakó helyekről kell gondoskodni, figyelmeztető táblákat kell elhelyezni, a forrásokat tisztán és jó karban kell tartani, újabb turistautakat kell kijelölni stb. 
     Így kapott „kőfoglalást” a Hősök, a Szent István, a Bedő Albert, a Horváth Sándor forrás, megépítették a Garadna – Ómassa közötti turistautat. Idézzünk a BBE nyilatkozatából: „a miskolci erdőigazgatóság részéről – a néhai Szepessy érával ellentétben – mindenkor a legnagyobb megértéssel találkozott a turista társadalom.” A tilos utak azonban továbbra is megmaradtak és a Lillafüredi Fürdőújság 1939. augusztusi számában „Mire jó a szerelem?” c. turista tragédia színpadra (jelenetek) alkalmazva jelent meg. 

Sportlétesítmények

    A vasverő hámorok folyamatos üzemeltetése érdekében létesített 1500 m hosszú, 21,5 hold területű tavon – előbb Taj, majd Hámori – tó – nyáron csónakázásra, strandolásra, télen korcsolyázásra volt lehetőség.
     A BBE 1900-ban vásárolta az első csónakokat, de a Palota Szálló megnyitásakor azokat kitiltották a tóról. 1936-ban az erdőigazgatóság 32 csónakot és egy kisebb vitorlást üzemeltetett. Szép nyári estéken külön szórakozást jelentett a vendégeknek és a látogatóknak a lampionos csónakázás, „a velencei vízi karnevál ”.A Hámori tavon strandot, sőt hullámfürdőt terveztek, de a hideg víz miatt csak kevesen fürödhettek. A 1930-as években vízi pólózásra alkalmas pályát is kialakítottak és „azok voltak a kemény legények, akik pólóztak is!” 1933-ban a déli, Magdolna parkban épült egy fürdőmedence, a hideg vizét néha központi fűtéssel „langyosították”, végül az 1950-es években a medencét feltöltötték.
     Hóllóson (ma Hollóstető) összesen 2 km hosszú és 70 méter széles, 21,1 hold összterületű golfpályán, „amelynek helyén    30 holdas fenyőerdő díszelgett”, már az utolsó simításokat végezték 1929 tavaszán, de csak 1941-ben avatták fel. A második világháború miatt nem sok golf meccset rendeztek, később, mint úri sportot megszüntették.
     A magyar sportéletben is jelentős szerepe volt a Szinva két oldalán épített 4 majd 6 teniszpályának. Az itt rendezett rangos versenyek vonzották a közönséget.
     Téli sport céljára először a ródli pálya készült el a Kerek – hegyen. 1932/1933 telén megalakult a Magyar Atlétikai Kör lillafüredi szakosztálya és tervet dogoztak ki, hogy „lillafüredi kihasználatlan értékeit és szépségeit megismertessék a nagyközönséggel”.
    Megfelelő hó és jégviszonyok esetén bob, sí, ródli versenyek, a Palotában sportbál, a Hámori tavon korcsolya, jégkarnevál szerepelt a tervekben. A miskolci erdőigazgatóság „minden tekintetben a legmesszebbmenően támogatja a vezetőséget” írta a sajtó. A téli sportok 1934-től épített létesítményei – a kicsi és a 65 méteres ugrásra méretezett nagy síugrósánc, az I. és a II. sz. sípálya, a felvonók, a nagy síugró aljáról induló 2000 méteres ródlipálya – használata nem volt zavartalan, mert a domborzati és birtokviszonyok miatt egyes pályáknak nem volt megfelelő kifutási lehetősége.

 Megjegyzés: a sportolásra alkalmas létesítmények a második világháború miatt nem voltak kihasználva. Azt követően meg mindenki elfelejtkezett ezekről a létesítményekről. Az ugró sánc torzói azonban még a mai napig is emlékeztetnek az egykori szebb időkre.

 Horgászat

 Vadászat

     A XIX. században széles körben divatossá vált a vadászat. A Kanara ebből is bevételt akart elérni, ezért 1878-ban az Óbudai Jószágigazgatóság hat évre bérbe adta a 4 pagonyra osztott, 43 283 hold diósgyőri erdőket.
     A 7631 holdas jávorkúti 1 sz. vadászterület évi bére 1899-től 2480 korona volt és évente 80 koronával emelkedett. 1908-ben 15 éves szerződést kötöttek és az eső öt évre 500 korona, a 11. évtől 1200 korona volt az éves bérleti díj.
     Az üzemtervek igen szűkszavúak a vadászati kérdésekben, de az megállapítható, hogy a legértékesebb 3 vadászterület bérbe volt adva. Kettő „a földművelésügyi miniszter úr rendelkezésére fenntartott…. A fennmaradó…. vadszegény terület pedig az erdőtisztek vadászterületét képezte.”
     A jávorkúti két bérbe adott és az ómassai fenntartott vadászterület szorosan kapcsolódott Lillafüredhez, mert az idelátogató államférfiak vagy a miniszteri fenntartott területen az erdőigazgatóság, vagy Jávorkúton a mindenkori bérlők, esetünkben Almássy gróf vagy dr. Kállay Tamás vendégei voltak. Az Almássy család 1911-től bérelte a területet.
     Az 1928/1930. évi költségvetési vitában Reisinger Ferenc képviselő vadászattal kapcsolatos kifogásait a miniszterelnök inszinuációnak, koholt rágalomnak minősítette és figyelmet érdemel Mayer földművelésügyi miniszter válasza is: „Ezek a megjegyzések nem helytállóak…. Mindannyian tudjuk, hogy az elejtett vadak bőréből fedezik a vadászatok költségeit.”
     A lillafüredi építkezésekre látogatók általában Jávorkutat is felkeresték. 1926 szeptemberében Klebesberg Kunó és Máyer János miniszterek a kísérőikkel voltak Jávorkúton. 1930 húsvétján „a kegyelmes és méltóságos Nimródok gyülekezete”(gróf Bethlen és társasága) három napig volt Almássy gróf vendége. Idézzünk a sajtóból: „Postát nem visznek…. Hírnök nem mehet, idegen nem közlekedhet a Bükknek e csendes magaslati pontjára.”
     1930. június 5-6-án Mayer miniszter bemutatta a sajtó és az orvosszövetség képviselőinek a Palota Szállót és környékét és természetesen az új jávorkúti utat. A 8 autóbuszból álló konvojt Kállay Tamás gépkocsija vezette Jávorkútra, ahol megnézték a bérelt vadászterülethez tartozó réten létesítendő repülőteret.
     1930. Pünkösd - vasárnap este gróf Bethlen miniszterelnök, Mayer miniszter, Mikszáth Kálmán dr. főispán és Kállay Tamás „kiment a jávorkúti vadászházhoz és kellemes őz lessel ünnepelte meg a fürdő megnyitását.”
     Ezért írhatták az elmúlt évtizedekben: „A felszabadulás előtt Jávorkútra a közönség nem juthatott fel, mert a Horthy – korszak miniszterelnökének a vadászterülete volt.”
     Szerződés szerint Bethlen grófnak nem volt bérelt vadászterülete, de az 1939-ben kiadott borsodi monográfia szerint 32 muflon volt „Bethlen István gróf vadászterületén” a Madarász Ernő dr. nevén bérelt gyönyörű jávorkúti erdőterületen.” Az erdőkincstár 68 holdas heteméri kertjében ugyanakkor 10 muflon volt.
    Amikor Kállay Miklós lett a földművelésügyi miniszter, Kállay Tamás vadászterületét az 1933-1941 közötti időszakra dr. Madarász Ernő vette bérbe évi 5800 pengőért.
 A miniszteri fenntartott területen a téli vaddisznóhajtások, társas vadászatok voltak. Őzre, szarvasbikára egyedül jöttek a magas rangú vendégek és minden esetben a szentléleki erdőhivatal vezetője volt a vadászat szervezője vagy a kísérővadász.
     A másik fenntartott területen – pénzpataki – néha hirdette az erdőigazgatóság, hogy a bőgési időszak alatt, bárcaváltás útján több szarvasbika lelövésre kerül. Az erdőtermény árjegyzék is tartalmazott vadászati díjakat – pl. 1936-ban a szarvasbika lelövési díja 7,5 – 8,0 kilogramm agancssúlyig 1200 pengő – de az elejtett vadról nem sikerült adatot fellelni.

..................vissza a lap tetejére