„Hétfő óta ismét illusztris vendégei vannak a lillafüredi szállodának. Bethlen István gróf miniszterelnök, Pesthy és Mayer miniszterek, valamint több országos nevű politikus és magas állású közfunkcionárius Lillafüredre érkeztek…

Első útjuk a vonatról való leszállás után a Lillafüreden folyó nagyarányú építkezésekhez vezetett…

Elismerésüknek adtak kifejezést, hogy amióta a Bükkben jártak, milyen merész lendülettel előrehaladt az építkezés…

Nagy figyelemmel szemlélték az elkészült útszakaszt, amely tudvalevően kiinduló pontja lesz a Lillafüred – Eger között tervezett nemzetközi autóversenypályának…

Az építkezés vezetőinek megtették észrevételeiket, majd szállodába vonultak…

A miniszterek régi megszokott szobáikat kapták meg. Maguk intézkedtek itt tartózkodásuk tartalmára a menük összeállítására nézve is.”

E vadászattal kapcsolatban jelent meg a szakma első észrevétele. Az Erdészeti Lapok szerkesztője ekkor még csak sajnálkozott, hogy az erdészeti főosztály nem volt képviselve a vadászaton, de később már a „nagystílű” építkezésekre utalva vitatta a sorrendet. A gazdakörök szentesi gyűléséhez kapcsolódó lillafüredi látogatást idézve fájlalja, hogy a földművelésügyi kormányzat és a Mezőgazdasági Kamara által szervezett gazdagyűlésen „az évek óta megindított Alföld fásítási akció ügyét… nem egészen ok nélkül csak síri csend ünnepli…. Nekünk nincsenek ilyen szentesi alkalmaink.”

Felhívta a miniszter figyelmét „Ne tévessze meg a pompás miliő, az évszázados jól konzervált erdőrengeteg, amely a lillafüredi látogatásai alkalmával valóban büszkeséggel töltheti el szívét-lelkét. Más területeink, más feladataink is vannak.”

1927. február 21-én újabb, 11 tagú „miniszterközi bizottság járt Lillafüred egyrészt, hogy megvizsgálja az eddigi munkálatokat, másrészt, hogy megfelelő direktívákat adjon a további tervekre nézve.”

Elemezzük a munkák kezdeti időszakát, mivel téves az eddig ismert 1927. évi kezdés függetlenül attól, hogy az FM 1927-ben adta ki az építési engedélyt. Az FM 1926/27. évi költségvetésében 1 944 000 pengő szerepelt a lillafüredi szállodásra és az állami üzemre. Az a tény viszont, hogy a tervező 1926. szeptemberében már tudta, hogy „Mátyáskorabeli reneszánsz stílusban tartott” épület lesz a nagyszálló, az erdőigazgatóság pedig októberben már szállította az építési anyagot, azt bizonyítja, hogy jóval a minisztertanács 1926. július 15-i határozata előtt elkezdték a felkészülést. A miniszterek 1926. szeptemberi látogatására a nagyszálló részére kijelölt területeken lebontott „kis viskók” lakóit már a „Hámor község végében számukra ingyen épített csinos, kedves házacskákban helyezték el.”

A IV. éves erdőmérnök-hallgatók az 1926. júniusi bükki tanulmányútjukon megtekintették Csanyik-völgyben a „kettős tábori kemencével működő téglagyárat, ahol az erdőigazgatóságnál folyó építkezésekhez szükséges téglákat készítik”, a Szomorú-völgyi dolomit kőbányában pedig a gépesített, robbantásos kőfejtést és zúzaléktermelést tanulmányozták.

Figyelmet érdemel az is, hogy már 1926 októberében Borsod megye főispánja terjesztette elő a Miskolci Kereskedelmi és Iparkamara kérését a földművelési és kereskedelmi miniszterekhez, hogy a „lillafüredi nagyszálloda építkezési és berendezési munkálatait miskolci iparosoknak adják ki.”

Kérték, hogy az összes egyéb iparágakra is írják ki a pályázatot, a vállalkozók ne idegenből hozott munkásokkal dolgoztassanak. Mayer János miniszter „önként értetődőnek” tartotta a kérést, Pfeiffer Gyula megígérte a pályázat kiírását, hogy „az iparosok még a tél folyamán munkához juthassanak.” A címjegyzékek szerint 1927-ben az erdőigazgatóságnak már jól kialakított építési szervezete volt.

Építőség vezető: Kövess János erdőtanácsos.

Beosztottak:   Révay Ferenc főerdőmérnök, Osztroluczky Tibor és vitéz Fejes József erdőmérnök, Nagy Dezső napidíjas segéderdőmérnök.

Lillafüredi építésvezető: Schlosser István főerdő-tanácsos,

Diósgyőri élelmezési üzemvezető: Velics Gyula erdőmérnök.

Ez a névsor, később változott és mások is besegítettek. Szemléltetésül idézzük a szentléleki erdőhivatal vezetőjének – Petricsek István erdőtanácsos – 1928. november 23-i útinaplóját: „Diósgyőrből utaztam Szepesi Artúr erdőigazgató úrral kincstári fogaton Lillafüredre. Ott az építési Kirendeltséggel tárgyaltam a létrási erdei kezelési főút vonalába eső fák kitermelése, Diósgyőr-lillafüredi műút által elfoglalt kincstári területek felmérése, a hámori volt igazgatósági épület átvétele, a hámori iskola és tanítói lakások villanyvilágítási berendezése és a lillafüredi palota szálló szennyvízderítő telepe részére szükséges telek ügyében.” Az ügyhöz tartozik még, hogy a csanyiki téglagyárat a bányabükki, a szomorúi kőbányát a szentléleki erdőhivatal üzemeltette.

Az építésvezetőség az FM-től kapott hitelkeret alapján az állami számvitel előírásainak megfelelően számfejtette vagy utalta át az építési munkák költségeit. A tételes leszámolás – az alapbizonylatok adatainak összesítésével – általában 1930-ban készült és azt az FM számvevősége ellenőrizte és hagyta jóvá. A feltárt adatokból megállapítható, hogy az építési munkákat helyi anyag és munkaerő felhasználásával végezték. Felépítettek 58 épületet 7255 négyzetméter alapterülettel és elkészült 3000 fm. új vasútvonal.

A képviselőház pénzügyi bizottsága 1929. április 29-én tárgyalta a beruházásról készült jelentést. Néhány kérdés azonban felmerült!

Ha 1929 tavaszára elkészült a szálló berendezése is, akkor miért csak egy év múlva, 1940. június 8-án nyitották meg.

A miniszter szerint is, a tereprendezés – és nyílván a függőkertek költsége is – nem volt benne a költségvetésben, akkor mennyibe került és miből fizették?

Az anyagkimutatásban szerepel a tetőszerkezet számottevő mennyiségű faanyaga!

Ha a fuvar- és munkadíj 1,8 millióba került, akkor hogyan készült el az épület 2,1 millióból?

Támadták a kormányt, mert a gazdasági élet talpra állítása, az állami kiadások és elviselhetetlen nagyságú közterhek csökkentése, a „kopott ruhájú és nélkülöző” köztisztviselők segítése helyett luxus beruházásokra költi a pénzt, pedig „elérkeztünk az ország teherbíró képességének utolsó állomásához” (gróf Széchenyi Aladár), „ütött a tizenkettedik óra” (gróf Hadik János),„a gazdasági élet feljavítása nélkül elvesztünk” (Wekerle Sándor).

Támadták a földművelésügyi minisztert a törvényben előírt alföldi erdőtelepítés helyett épített gyógyfürdőért, a fürdőpolitikáért, a kutatófúrásért, a vadászatokért, a turistautakért stb. Gróf Hadik János az országos Erdészeti Egyesület elnöke a Felsőház költségvetési vitájában is kifogásolta, hogy az erdőgazdasági beruházásként kimutatott 9 millióból „több mint 5 millió Lillafüredre ment el; az Alföld fásítására és kopárfásítására alig 2 millió pengő költetett el öt év alatt.

A szakmát, az háborította fel, hogy az FM erdőgazdasági beruházásnak tüntette fel a lillafüredi befektetéseket. A miniszter felkészült erre és már a jelentésben részletesen indokolta az üdülőépítést. Idézzük:

Bíró Zoltán az Erdészeti Lapok szerkesztője a Krónika c. rovatban részletesen elemezte a miniszteri indoklást. Rámutatott, hogy a tárca 252,6 millió pengős beruházásából csak 9,3 milliót, tehát 3,7 %-ot kapott az Erdőigazgatóság, de „kincstári erdőnek jutott összegnek is több mint 50 %-a a lillafüredi fürdőtelep, szálloda stb. létesítésébe van fektetve, amit a magunk részéről erdőgazdasági beruházásnak nem ismerhetünk el.”

Mindenkor büszkék leszünk arra, hogy a csodaszép létesítmény munkálatainak vezetői kivétel nélkül a magyar erdőmérnöki karból kerültek ki. Nem fogadhatjuk el azonban azt a beállítást, mintha ez a beruházás a magyar erdőgazdaság érdekeit szolgálná…nem tartjuk helyesnek azt sem, hogy az erdőgazdasággal semmiképpen össze nem függő fürdőüzem beruházásai a kincstári erdőgazdaság terhén szerepelnek.

Akár nagy jövedelmet fog nyújtani a fürdőüzem, akár ráfizetést fog eredményezni, mindenképpen eltorzítja az államkincstár erdőgazdálkodásának a képét, amit pedig tisztán látni a köz- magángazdaságnak az érdeke.”

A Palota Szálló megnyitása azért is húzódott, mert nem tudtak dönteni az üzemeltetés módjáról. Bérlő nem jelentkezett, így házi kezelésben kellett működtetni. 1930. május 9-én közölte a sajtó: „előkelő politikusok és kormányzati tényezők” részvételével „Pünkösdkor kétnapos ünnepség keretében nyitják meg a lillafüredi Palota Szállót.”

A propaganda érdekében azért kivételt is tettek. Május elején, a budapesti konferencián résztvevő olasz idegenforgalmi szervezetek vezetőit a Miskolc-Tapolca – Jávorkút – Lillafüred tanulmányút során Mayer János miniszter Lillafüreden vendégelte meg „dezsőnén.”

És még egy hír: egy délutáni lap szerint Resinger Ferenc képviselő azt nyilatkozta, hogy a Palota Szálló pincéit elöntötte a víz, és ennek következtében az alapfalak nagy veszedelemben forognak. Az MTI jelenti: „illetékes helyen megállapítják, hogy az állítás nem felel meg a valóságnak…. a  Palota Szálló készen és intaktan várja a megnyitást.”

Az 1930. június 8-i megnyitó előtt magyar sajtó képviselőinek mutatták be a lillafüredi építkezéseket, a Taj vidékét, a cseppkőbarlangot, az egri és jávorkúti szerpentin autóutakat.

A résztvevők 1930. június 5-én délután érkeztek különvonattal Miskolcra. „az öt Pullman kocsiból álló vonatot áthúzatták a ládi kitérőbe….  Innen az újonnan üzembe helyezett motorvonatokkal szállították tovább a vendégeket Lillafüredre, ahol Mayer János miniszter és az erdőkincstár a legnagyobb figyelemmel, igazi magyaros vendégszeretettel fogadta a közvélemény és az orvosi kar küldötteit”, akikhez csatlakoztak Miskolc és Borsod megye közéleti szereplői is.